Honlap optimalizálás

Szeretné, ha cégének a weboldala legfontosabb kulcsszavára a Google első, második vagy a harmadik helyén lenne?

  • Készítsünk a látogatók számára hasznos és értékes weboldalt.

Pl. egy millió találat közül bekerülni az első 10-be nem könnyű. Sokat kell dolgozni a honlap tartalmának a fejlesztésén is, és láthatóságának a biztosításán is. Ez a gondosan elvégzett aprólékos munka időbe és pénzbe kerül, az eredmények pedig csak hónapok múlva jelentkeznek.

  • A honlap javítását, optimalizálását végző türelmes ember, ha sikerdíjért dolgozik. Sokszor 3-4 hónapig, vagy akár fél évig, egy évig is dolgozik ingyen, lelkiismeretesen végezve a munkáját.

Közben azonban a munkájához kéri a szakmai információkat az ügyféltől, és az ügyfélnek is vannak elvégzendő feladatai a weboldal tartalmának fejlesztésekor.

  • Ugye Ön nem az a cégvezető, aki munka nélkül várja az eredményt?

Ha megfelelő szakmai kompetenciával és kellő kitartással végzik a honlap javítását, akkor 3-4 hónap, fél év vagy egy év után már a megtalálható helyen van az oldal a Google rangsorában, és jönnek a megkeresések a weboldalra.

  • Ilyenkor a munkáját sikerdíjért végző optimalizáló szakember nem két fillért kér a munka elvégzéséért.

Az optimalizálás nem varázslat. Nem lehet minden weboldalt a fontos kulcsszavára a Google első helyeire juttatni.

A látogatók és a Google megbecsüléséért sokat kell tenni a weboldalon.

Versenyképes üzleti modell, jó termék, megfelelő szolgáltatás, figyelmet felkeltő és meggyőző weboldal szükséges a munkához. A weboldalon értékes és bőséges tartalomra van szükség, amelyre érdemes újabb és újabb tartalmakat írni.

  • Ez mind kell a siker esélyéhez. Ha csak egy nincs meg legalább a szükséges színvonalon, akkor az összes többi felesleges lehet.

A látogatók számára értékes weboldalt (a Google Analytics fehéren-feketén beszél erről) van értelme a Google első helyeire juttatni.

Sokféleképpen lehet növelni egy céges weboldal látogatottságát, de ezek közül a lehetőségek közül nem maradhat el a Google természetes rangsorából érkező látogatók számának folyamatos növelése sem.

  • A honlap sikeres fejlesztésének, optimalizálásának az a sajátossága, hogy a munka kb. 80%-át lelkiismeretesen el kell végezni ahhoz, hogy rendszeresen kezdjenek jönni az eredmények, és a megkeresések. Addig csak gyér érdeklődés van. Illetve valamilyen más módon (pl. Google Adwords) kell biztosítani a honlap látogatottságát.

Tudtam segíteni néhány gondolattal céges honlapja eredményesebb működtetésében?

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Szlogenje azonosít és megkülönböztet?

A mai blog bejegyzés ötletét egy megbeszélésünk adta az egyik ügyfelünkkel. Az volt a kérdés, hogy „hogyan tudnám felkelteni a weboldalam látogatóinak az érdeklődését”.

Erre a kérdésre a válasz végtelenül egyszerű, ugyanakkor végtelenül bonyolult is:

  • Bárkinek az érdeklődését csakis a saját érdekén keresztül lehet felkelteni. Ez nem a webfejlesztés tapasztalata, hanem sokkal inkább az emberi viselkedés tanulmányozásának eredménye.

Az érdeklődés felkeltéséhez mindenképp valami olyanra van szükség, ami szokatlan, és eltér a más honlapokon megszokottaktól. Beszélhetünk itt a figyelmet felkeltő designról, a látogatók tekintetét megragadó szín és formavilágról, valójában azonban a látogatók érdeklődését valami számukra hasznos, értékes, izgalmas ajánlat kelti fel igazán. Ha pedig ez a hasznos ajánlat olyan, amit a versenytársainktól nem kaphatnak meg – legalábbis úgy, mint tőlünk nem -, akkor sikerült áttörni az érdektelenségük falát.

Nevezhetjük ezt visszautasíthatatlan ajánlatnak, üzenetnek, szlogennek a lényege az, hogy néhány szóban valami olyan dolgot kommunikálunk egyszerűen és könnyen érthetően, ami felkelti az érdeklődést, és legalább 3-4 percig a honlapunk elé szegezi a látogató tekintetét. Ez egy olyan ritka kegyelmi állapot a mai, minden irányból ezer ingerrel bombázó világunkban, amikor csak mi járunk a fejében, és csak ránk figyel.

Egy jó céges szlogen közmondásszerű tömörséggel és egyszerűséggel mondja el azt az általunk nyújtott legfőbb előnyt, amit csak tőlünk lehet megkapni.

A jó szlogen azonosít és megkülönböztet

  • A jó szlogen azonosítja a tevékenységünket. Elmondja, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, mivel foglalkozunk, és hogy milyen terméket vagy szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek. Elmondja, hogy mit lehet tőlünk várni, miben számíthatnak ránk.
  • Ha igazán jó, akkor még a célcsoportunkról is képes beszélni, és elmondja azt is, hogy kiknek is értékesítjük a termékeinket, és nyújtjuk a szolgáltatásainkat. A jó szlogen ugyanis megkülönböztet bennünket versenytársainktól is, és ezzel már a célcsoportunk megszólítására is képes.

A közmondásokban több emberöltő leszűrt tapasztalata jelenik meg egy rövid és tömör mondatban. Ugyanilyen embert próbáló feladat egy cég szolgáltatásait elmondani néhány pofonegyszerű, de mindent világosan kifejező szóban. Az a nehézsége ennek az egyszerűségnek, hogy ez nem a fontos és lényeges dolgoknak a figyelmen kívül hagyását, hanem éppen minden számbavétele után a leglényegesebb dologra való fókuszálást jelenti. Nem a lustaságot jelenti, hanem éppenhogy a minden részletre kiterjedő elemzés után a lényegi tömörségre való törekvést.

  • Az egyszerűség nem egyszerűsítést, hanem a dolgok lényegi magvának a megragadását jelenti a céges szlogenben.

Kicsit olyan ez, mint egy könyv címének a megfogalmazása.

  • Meg kell írnunk ahhoz a könyvet az elejétől a végéig, meg kell élnünk az alkotás gyötrelmének és örömének minden egyes percét, hogy a legtalálóbb címet tudjuk adni a történetnek.

Pl. a mi szlogenünk az, hogy „Vevőket hozunk kattintásra!”

  • Ez mindössze 3 szó, de 3 év tudatos gondolkodás után jöttünk rá erre.
  • Régen rossz, ha egy szlogent meg kell magyarázni, mégis annyit tennék hozzá, hogy ennek az üzenetnek a lényege a megbízhatóság. Mi nem honlapokat készítünk, hanem addig dolgozunk, amíg vevőket hozunk kattintásra.

Tudtam segíteni a látogatók figyelmének a felkeltésében?
Alakul már valami a fejében céges szlogenjéről?

További eredményes munkát, és vevőket hozó honlapot kívánok

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

9 kérdés a honlapjáról

Céges honlapja eredményességét szeretné javítani?

Értékelje a működését! Válaszolja meg ezt a kilenc kérdést:

  1. Hogyan biztosítja weboldala folyamatosan növekvő látogatottságát?
  2. Honlapja megtalálható a Google első 10 találata között a fontos kulcsszavaira?
  3. Tudja melyek a legfontosabb kulcsszavai?
  4. 5 másodperc alatt felkelti a látogató figyelmét a belépő oldal?
  5. A célcsoportjába tartozó látogatók tekintetét vonzza a weblap designja?
  6. Azonnal szem előtt van a visszautasíthatatlan ajánlata?
  7. A meggyőzésre is bőséges információ található a termékoldalakon?
  8. Elegendő információ található a cégről a bizalom kialakítására?
  9. A látogató könnyen megtalálja cége elérhetőségeit?

Hogyan tudná a legkönnyebben és a leggyorsabban javítani honlapja működésének eredményességét?

  • Mit javíthatna ki könnyen és gyorsan a weboldalán?
  • Lásson hozzá!
  • Honlapja a holnapja 🙂

További eredményes munkát, és vevőket hozó honlapot kívánok

Szunai Péter
kattintási tanácsadó