Ajándékon töri a fejét?

Ha a weboldalukkal foglalkozó munkatársát szeretné megajándékozni karácsonyra, és éppen az ajándékon töri a fejét, akkor ne törje tovább.

Weblapjuk eredményesebb használhatóságával kapcsolatban két könyvet is nagy haszonnal forgathat majd.

Steve Krug a Ne törd a fejem! című könyvének a megírásával tört ki az ismeretlenségből. Pedig már a könyv megírása előtt is olyan cégeknek adott tanácsokat weboldaluk fejlesztésében, mint az Apple, az AOL vagy a BarnesandNoble.com.

  • Az Önök honlapjának a fejlesztéséhez is tudna egy-két használhatósági tanácsot adni?

Krug szerint minden honlap célja az, hogy a látogatók minden fontos információt elolvasva, minimális erőfeszítéssel jussanak végig az oldalon. A látogatók egy része azonban már a belépő oldalt sem nézi végig, másik részük pedig az első nehézségnél már el is kattint az honlapról.

  • Mennyivel eredményesebb lenne a weboldalunk, ha akadálymentesen használható lenne.
  • Ha a webdesign megkönnyítené, és elősegítené a tartalom megértését.
  • Ha minden információ, akkor és ott jelenne meg, amikor a látogatónak arra szüksége van.
  • Ha odafigyelnénk a használhatóság és a webergonómia szempontjaira.

Használni tudnák ezeket az ötleteket a weboldaluk fejlesztésénél is?

Leiszter Attila szerkesztésében jelent a Webergonómia Jakob Nielsen írásainak a felhasználásával. Jakob Nielsen nevezetes alakja a webes világnak. Ő a „weblap használhatósági guru”. A web ergonómiájában, a weblapok használhatóságában valószínűleg nincs nála nagyobb tapasztalata senkinek a világon.

  • Tudnának hasznosítani néhányat ennek az embernek a tapasztalataiból?

Weboldaluk egyszerű és könnyen áttekinthető? A legfontosabb látszódik a legjobban az oldalon?

  • Ha nem, akkor ez a könyv nagy segítség lesz.

A Webergonómia a Typotex Kiadótól az elmúlt két évtized jó és rossz webes használhatósági tapasztalatait gyűjti össze, a már korábban megjelent Webdesign című kötet alapján. Megtalálhatók benne már Jacob Nielsen legújabb webes tapasztalatai is.

A könyv érdekessége, hogy Jacob Nielsen gondolatait két fiatal „webergomán″ szakértő, Bőviz László és Rung András megjegyzései pontosítják.

Forgassák nagy haszonnal, bármelyiket is kapja meg a munkatársa ajándékba.

Könnyedén használható céges honlapot kívánok.
Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Év Honlapja 2012

Az Év Honlapja 2012 nyerteseit november 26-án hirdették ki. A gálavacsorás díjátadón 360 pályázó várta izgatottan a szakmai zsűri döntéseit. Ennyi nevezés még sohasem érkezett a versenyre.

  • Követte a pályázatot?
  • Cége is a résztvevők között volt?

Idén a tavalyihoz képest több kategóriában lehetett nevezni. Volt olyan kategória is, ahol nem hirdettek győztest. Voltak olyan kiemelkedő pályázatok, amelyek már ránézésre is nyertesnek látszottak, a legtöbb kategóriában azonban nem volt könnyű kiválasztani a nyertest.

Ismeri az Év Honlapja kategóriák nyertes weboldalait?

Cége weboldalával gondolkodott a nevezésen?

  • Mit gondol? Ha benevezett volna a versenyre, akkor sikerrel indult volna az Év kreatív megoldása kategóriában?
  • Vagy inkább a Szolgáltatás, az Ipari web vagy a Kereskedelem kategóriában indult volna el?
  • Talán cégének a Túrizmus vagy a Vendéglátás kategória lett volna testhezállóbb?
  • A Márkasite kategóriában milyen esélyei lettek volna?
  • Az E-kereskedelem kategória az idén még nem volt aktuális?

Tervezi, hogy jövőre benevez az Év Honlapja 2013-ra?

A pályázat alapítója, Varga István az eredményhirdetésen elmondott ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a vállalkozásoknak drasztikus szemléletváltásra van szükségük a fogyasztók megnyeréséhez. Azok a vállalkozások lehetnek sikeresek, amelyek képesek lesznek elérni a vevőiket, és eredményesen tudnak velük kommunikálni. A kommunikációhoz rengeteg új marketingeszköz van, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket választják majd.

Milyen fejlesztésen gondolkodik azért, hogy cégének jó esélyei legyenek vevői elérésében és meggyőzésében?

Látogatott és érdeklődőket hozó céges honlapot kívánok.

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Honlapon marad a látogató, vagy továbbkattint?

Amikor a honlapra kattint az internetező, akkor néhány másodperc (kutatások szerint 3-8 másodperc) alatt eldönti, hogy marad, vagy máris kattint egy másik honlapra.

  • Vagyis 3-8 másodpercünk van rá, hogy meggyőzzük arról, hogy érdemes a honlapunkon maradni, és eltölteni 3-4 percet az idejéből.

Az első, amit meglát a weboldal designja, szín és formavilága. Ha ez vonzó a látogatónak, akkor

  • tekintete a honlap fő képére siklik,
  • keresi a várt hívószavakat az oldalunkon, és
  • egy ígéretet, üzenetet vár érdeklődésének a felkeltéséhez.

A weboldal vonzó szín és formavilága azért fontos, hogy kedvező első benyomásával maradjon az oldalon. A főkép megerősítheti benne az elhatározást az oldalon maradásra, és fokozza az érdeklődését. Az azonnal a szeme elé kerülő hívószavak már konkrét információt jelentenek, egy figyelmet felkeltő, előnyös üzenet pedig a végső elhatározást jelentheti a belépő oldalon és a menüpontokban található információ alaposabb megnézéséhez.

  • Ha a látogató könnyen és gyorsan megtalálja a számára fontos információt a weboldalunkon, akkor már nem lesz elégedetlen.
  • Ha ez az információtartalom hasznos és előnyös számára, akkor már van esélyünk arra is, hogy elégedett lesz.
  • Ha meggyőző érveink vannak vonzó ajánlatunk alátámasztására, akkor jó esélyünk van rá, hogy megkeres bennünket valamelyik elérhetőségünkön.
  • De csak akkor, ha ezt könnyen megteheti a számára legkényelmesebb csatornán.

Cégének a weboldala ilyen?

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Sikeres honlap 1×1

Érdekli, hogyan hozhat több érdeklődőt cége weboldala?

  • Ismerje meg a sikeres honlap néhány jellemzőjét.

1. Milyen célt szeretne elérni a honlapjával?

  • Ha pl. azt szeretné elsősorban, hogy telefonon keressék meg a látogatók, akkor a telefonszáma legyen jól látható helyen a weboldalon.
  • Ha azt szeretné, hogy e-mailt írjanak, akkor az e-mail címe legyen minden oldalon szem előtt.

2. Miért érdemes a cégét – és nem valamelyik versenytársát – felhívni, vagy e-mailt írni?

  • Fogalmazza meg röviden ajánlatát a weboldalán, és ez legyen ott jól láthatóan a látogatók szeme előtt. Lehetőleg minden oldalon.
  • Ön se vacakol sokat egy honlapon. Weboldalának látogatói is így vannak ezzel.

3. Mit érdemes a nyitóoldalra rakni:

  • Miért érdemes a cégéből vásárolni? Milyen előnyt nyújt a célcsoportjába tartozó látogatóknak? Miért érdemes elmenni az üzletébe? Miért érdemes telefonálni? Miért érdemes e-mailt írni?
  • A látogatóknak szóló előnyök és hasznok legyenek a nyitóoldalon, és ne az „Üdvözöljük honlapunkon” cégbemutatkozó.
  • A legfontosabb kulcsszavakat és a leglényegesebb gondolatokat emelje ki vastaggal a szövegben.

4. Mi legyen az első menüpont?

  • A látogatókat a termékei és a szolgáltatásai sokkal jobban érdeklik, mint a cégismertető. A termékek és a szolgáltatások legyenek elől.
  • A megkeresésén elgondolkodókat a referenciái is jobban érdeklik, mint cége bemutatása.
  • A cégismertetőre persze szükség van. Legyen az utolsó előtti menüpont a Kapcsolat előtt.

5. Hogyan tudja felkelteni a látogatók figyelmét, és hogyan tudja meggyőzni őket arról, hogy felhívják telefonon?

  1. A látogatók nagy többségének a figyelmét a honlap design és a képek keltik fel, és
  2. utána pedig a tartalomban lévő hasznok és előnyök fogják meggyőzni arról, hogy érdemes lehet felhívni ezt a céget.
  3. Ha bizalomerősítőként ott vannak a honlapon a referenciák, ügyfélvélemények, cégbemutató, és
  4. a könnyen megtalálható kapcsolati információk, akkor jó esély van rá, hogy telefonálni fog.

6. Hogyan lesz látogatott a honlapja?

  • Már a honlap készítésekor érdemes végiggondolni, hogy hogyan fogja növelni a weboldala látogatottságát.
  • Milyen kulcsszavakra szeretné, ha megtalálható lenne a honlapja?
  • Ezeket a szavakat fogalmazza bele a honlap tartalmába.

7. Meg tudja fogalmazni néhány szóban, hogy miért a cégétől érdemes vásárolni, és nem valamelyik versenytársától?

  • Ha igen, akkor ez legyen a weblapja legfontosabb üzenete, és
  • ezt fogalmazza meg többféleképpen és több helyen a weboldalán.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ugye tudja, hogy 10 honlapból 9 nem hozza vissza még az elkészítésének költségét sem?

  • Cége honlapja ne tartozzon a 9 közé.
  • Legyen a 10-ből az az 1, amelyik látogatókat hoz.
  • Honlapjával érjen el olyan változást a fejekben, hogy kinyíljon a buksza a zsebekben!

Néhány gondolattal tudtam segíteni céges weboldala eredményesebbé tételében?

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Látogatott a weboldala?

Hogyan biztosítja céges weboldala magas látogatottságát?

  • Az első helyeken megtalálható a fontos kulcsszavakra a Google-ben?
  • Vagy más módon biztosítja weblapja látogatottságát?

Néhány kérdést érdemes végiggondolni weboldal készítése során. Mire figyeljen oda, ha sok látogatót szeretne a Googleből?

  1. Honlapja tartalma egyedi és kulcsszóban gazdag?
    1. Minden fontos kulcsszóra van önálló honlapoldal? (pl. termék és szolgáltatás oldalak, hírek, blog bejegyzések, tudástár)
    2. Tartalmazza a kulcsszót a tartalom eleje és vége?
    3. A kulcsszó ragozott alakjaiban, változatos szövegkörnyezetben (kifejezés esetén egyéb szóösszetételeiben) is szerepel az oldalon?
    4. Rendszeresen jelentet meg új információt? (pl. blogol, híreket közöl)
  2. Domainnév
    1. Tartalmaz fontos kulcsszót?
  3. Title
    1. Minél rövidebb, de maximum 60-65 karakter?
    2. A kulcsszó lehetőleg az első szó?
    3. Egyedi minden egyes honlapoldalon?
  4. H1-H6
    1. Lehetőleg a kulcsszóval kezdődik?
    2. Tartalma összhangban van a Title-lel?
    3. H1 csak 1 van, és minél előrébb található a forráskódban?
  5. URL
    1. Keresőbarát? És tartalmazza a kulcsszót?
    2. Az url végződések egységesek?
    3. Az url rövid? (lehetőleg 2 szintből áll?)
  6. Description
    1. Egyedi és kulcsszóban gazdag leírás, amely kb. 156 karakterből áll?
    2. Visszaköszön az oldal tartalmában is?
    3. Figyelmet felkeltő, és rákattintásra ösztönöz?
  7. Keywords
    1. 5-6 releváns szó, amely megtalálható a tartalomban is?
  8. Az oldalon belüli linkek, menüpontok szövege
    1. Menüpontok, almenüpontok, tartalmon belüli linkek szövegei tartalmazzák a kulcsszót?

A keresőoptimalizálásban az a legfontosabb, hogy a weboldala a látogatónak szóljon, és ne a Googlenek.

  • A keresőoptimalizálásnál is a felhasználói élmény az elsődleges. Nem a keresőoptimalizálási trükköktől lesz keresőoptimalizált a honlap, hanem attól, ha minőségi tartalom jelenik meg rajta.
  • Legyen értékes, bőséges, kulcsszóban gazdag és aktualizált tartalom az internetezők számára.

Honlapja növekvő látogatottságához

  • Hosszú távon figyeljen a mainstream (általános, nagy keresettségű) kulcsszavakra, és
  • rövid távon koncentráljon a longtail (kisebb keresettségű, akár több szóból álló) kifejezésekre!

Néhány ötlettel tudtam segíteni weboldala látogatottságának a növelésében?

Nagy látogatottságú, érdeklődőket hozó céges honlapot kívánok Önnek

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

„Csak” eladni akar, vagy segíti is weboldala a látogatóit?

Honlapja nemcsak informálja látogatóit a termékeiről, szolgáltatásairól, hanem ötleteket is adhat termékei sokféle felhasználásához.

  • Pl. a termékkatalógus bemutathatja a termékei termékjellemzőit.
  • Vagy ötleteket adhat arra is, hogy mire és hogyan használhatja a termékeket. Bemutathat sokak által még nem ismert felhasználási lehetőségeket is.

Egy térköves honlapon pl. a térkő katalógus bemutathatja a térkő elemeket az összes termékjellemzőjükkel együtt.

  • Vagy ötleteket adhat arra is a látogatóknak, hogy kertjük hányféle helyére (pl. járda, garázsbejáró, kerti sétány, teraszburkolat, belső udvar stb.) használhatják, és milyen sokféle mintázatot alakíthatnak ki a térkőből.

A weboldalunkat felkereső látogatók többsége nem burkoló szakember. Elképzelni sem tudja, hogy mi mindent lehet kirakni abból a 2 féle méretű és 3 féle színű térkő elemből.

  • Sokan nem is döntötték még el, hogy pontosan mit is szeretnének.
  • Sokan még a térkövet sem választották ki.
  • Kedvenc színük biztosan van, de a burkolat színére is várhatnak javaslatokat.
  • A mintájára pedig biztosan szívesen vesznek különböző ötleteket még azok is, akik pontosan tudják, hogy mit szeretnének burkolni a kertjükben.

Sokan azonban csak nézelődnek a weboldalon, hátha találnak valami jót.

  • Nekik kellenek az ötletek, és őket meg lehet nyerni komoly érdeklődőknek.

Termékbemutatás a térköves weboldalakon

A térköveket ne pusztán termékekként mutassuk be a termékkatalógusban:

  • Sokkal inkább kész térkő burkolatok ötletgyűjteménye legyen a látogatóknak.
  • A konkrét elképzeléssel még nem rendelkező a burkolat összképét látva szerethet bele, valamelyik térkőbe, aminek a hatására megrendeli a térkövet. Ha nem látja a kész burkolat képét, akkor nem tudja elképzelni, hogy mit is lehetne azokból a térkő elemekből kihozni. Ha lát több burkolat képet, akkor már saját maga is elkezdhet kombinálni a mintákon, mert kapott ötleteket hozzá.
  • Nemcsak a különböző térkő burkolat mintákat, hanem a felhasználási, beépítési területeket is érdemes bemutatni. (pl. járda, kerti sétány, udvar, lépcsőfeljáró, teraszburkolat, grillező hely, medenceszegély stb.)
  • Egy járdát látva, a konkrét céllal még nem rendelkező látogató nem gondolja végig, hogy milyen lenne pl. garázsbejáratként vagy teraszburkolatként az a térkő. Nem sokat ér, ha szövegben leírjuk, hogy mire is használható. Ezt képen kell láttatni, mert a képet megnézik, a szöveget pedig tüzetesen csak kevesen olvassák el.
  • Nem lehet tudni, hogy melyik térkő burkolatot látva fog árajánlatot kérni a látogató. Minél többféle burkolat kép van a weboldalon, annál nagyobb az esély rá, hogy valamelyik megtetszik a látogatónak, és beleszeret.

A minőség mindig a részletek összességéből áll össze.

  • Különösen a weben, ahol a céges weboldalak 90%-a nem működik eredményesen.

Termékleírások

Termékleírásait folyamatosan javítja, tökéletesíti weboldalán?

  • A célcsoportja számára legfontosabb hasznot, termékelőnyt emeli ki?
  • Pontosan tudja, hogy milyen információra van szüksége a látogatónak ahhoz, hogy megvásárolja a termékét?
  • Erre összpontosít a termékleírásokban?

Kereskedőként vagy vevőit segítő szolgáltatóként pozicionálja cégét?

  • Értékesítési weboldalként vagy látogatóit segítő információs honlapként pozicionálja weboldalát?
  • Termékkatalógusa a termékek jellemzőiről szól, vagy a látogató számára fontos előnyökről?
  • A termékleírások segítik a látogatót termékei eredményesebb használatában?

Tudtam segíteni termékei eredményesebb bemutatásában?

Látogatókat és vásárlókat hozó céges weboldalt kívánok
Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Felhasználóbarát a honlap?

  • Könnyen áttekinthető?
  • Minden könnyen megtalálható rajta?

Céges weboldala úgy tud a látogatókból érdeklődőket szerezni, ha a látogatók értékes információkat találnak rajta, és könnyen megtalálják ezeket.

  • Aki megtalálja a keresett információt, ottmarad a weboldalán, sokáig böngészi azt, és nagyobb valószínűséggel megkeresi a cégét, vagy megjegyzi a weboldalt, és később is visszatér a honlapra.

Weboldala felhasználóbarát? Ellenőrizze a felhasználóbarát honlap jellemzőit!

  1. A navigáció egyszerű és következetes?
    1. Honlapja minden oldaláról közvetlenül elérhető a főoldal?
      1. A bal felső sarokban lévő logó a nyitóoldalra kattint?
    2. A menüsor minden oldalon megjelenik? (Azonos helyen, formában és designnal.)
      1. Egyértelműek a menüpont elnevezések?
      2. Google-barát a menüsor? (nem Flash, nem Javascript, nem kép)
    3. A menüpont elnevezések, linkek, gombok jól láthatóan elkülönülnek a tartalomtól?
    4. Használ webmorzsákat? (Ön itt jár: …, útjelző, breadcrumb menü)
    5. Tudja a látogató azt is, hogy merre mehet tovább?
      1. A legfrissebb tartalmak (pl. Akciók, Újdonságok) a nyitóoldalon megjelennek?
      2. A tartalomban használ belső linkeket a kényelmes, azonnali, részletesebb informálódásra?
    6. A honlap legmélyebb pontjára is el lehet jutni 3 kattintással?
  2. Az egyes menüpontok könnyen áttekinthetően, fontossági sorrendjük szerint jelennek meg?
    1. A logikailag összetartozó elemek egymás mellett találhatók?
  3. Könnyen olvasható a szöveg?
    1. Világos alapon sötét szöveg?
    2. Zavaró háttérkép nélkül jelenik meg a tartalom?
    3. Jól tagolt és szellős a tartalom? Használ
      1. alcímeket (H2-H6),
      2. bekezdéseket (lehetőleg 4-6 sor legyen egy bekezdés),
      3. a gondolatok pontokba szedését, (Felmérések szerint agyunk képtelen egyszerre 7-nél több egységet kezelni.)
      4. a lényeg kiemelését, (pl. vastag betűkkel, nagyobb betűmérettel, más színnel)
      5. balra zárt rendezést (kb. 60 karakter/sor),
      6. rövid szavakat,
      7. a kisbetűs írásmódot,
      8. képeket képaláírással,
      9. grafikonokat, táblázatokat,
      10. kerüli a szakkifejezéseket? Ha megjelenik egy szakkifejezés, akkor elmagyarázza azt?
    4. A legfontosabb információ kerül előre, és a részletek a végére?
  4. Rövidek az oldalak?
    1. Ha nem, akkor ügyel a látványvonal feletti terület kiemelt fontosságára?
  5. Mellőzi a weboldal a zavaró felugró ablakokat?
    1. Ha van felugró ablak, akkor ennek konkrét célja van?
    2. Pl. a hírlevélre való feliratkozás, kitöltendő kérdőív, aktuális ajánlat.
  6. A fő elérhetőségek folyamatosan látszódnak, és van neki külön menüpont is?
  7. Van honlaptérkép a honlapon?
  8. Van belső kereső?
    1. A keresési eredmények jól használhatóak?
    2. Ha nem ad eredményt a keresés, akkor felajánl valamilyen továbblépési lehetőséget?
  9. Gyorsan letölthető a honlap?
    1. Nincs felesleges, a letöltést lassító tartalom a honlapon?
    2. Intro, a letöltést lassító egyéb felesleges animáció nincs?

Felhasználóbarát céges weboldala?
Megkönnyíti a látogatók információhoz jutását?

A felhasználóbarát weboldal néhány jellemzőjével tudtam segíteni az érdeklődők számának a növelésében?

Érdeklődőket és vásárlókat hozó honlapot kívánok cégének

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

A honlap tartalom meggyőzi a látogatót a vásárlásról?

A honlap tartalom képes meggyőzni weboldalunk látogatóját arról, hogy hasznos neki a szolgáltatásunk, érdemes megvásárolni a termékünket.

  • Hasznos a látogatónak az ajánlatunk?
  • Ha meggyőzően bizonyítjuk ezt, komolyan el fog gondolkodni. Ha tényleg szüksége van rá, akkor pedig jó esélyünk van arra, hogy megkeressen bennünket, és megvásárolja a termékünket.

Megkeres bennünket a látogató?

  • Ez azon múlik, hogy mennyire meggyőző a tartalom a weboldalunkon.
  • Alkalmas a célcsoportunkba tartozók meggyőzésére?
  • A termékleírások egyszerűen csak a műszaki jellemzők felsorolása, vagy a legfontosabb termékhasznok és előnyök figyelmet felkeltő kiemelése?

Mennyire meggyőző a weboldalunk tartalma?

  1. Markánsan megjelennek benne a cégünkre jellemző egyedi vonások?
    1. Csak a cégünkre jellemző kifejezési mód (pl. sajátos szófordulatok: vevőket hozunk kattintásra ügyfeleinknek)
    2. Őszinte megnyilatkozás küldetés helyett (pl. azért csinálom ezt, mert …)
    3. Kerüljük a frázisokat? (pl. Üdvözöljük honlapunkon helyett vevőket hozunk kattintásra cégének)
  2. Milyen a hangvétele? (tegezés, magázás)
    1. A célcsoportunk melyiket kedveli?
  3. Stílus, nyelvezet
    1. Kerüljük a szakszavakat? Érthetően fogalmazunk? Azokat a kifejezéseket használjuk, amit a célcsoportunk?
    2. Személyre szabott üzeneteink vannak?
    3. Gondolatébresztő kérdéseket használunk a leíró, elbeszélő a fogalmazásmód helyett?
    4. Kerüljük a többszörösen összetett mondatokat?
    5. Képszerűen fejezzük ki magunkat? Több érzékszervre hatunk? (Láttatjuk is, amit mondunk?)
      1. Pl. A tükörsima csempe visszafogott eleganciát sugároz. Catalanofehér felülete amennyire vonzza a kíváncsi tekintetet, annyira taszítja a rakoncátlan vízcseppeket. Hogy miért jó ez Önnek? Könnyedén tisztán tartható. (egy élénk kép, amit szinte látunk magunk előtt, és egy hozzá kapcsolódó előny – ez a legjobb kombináció)
    6. Konkrétumokban beszélünk? (Tényeket, adatokat, konkrét számokat használunk, és nem kerekített, semmitmondó általánosságokat?)
      1. Pl. 218 honlap elemzésének tapasztalata, és nem számtalan honlap elemzésének alapján állítottam össze a Honlapelemzés 11 szempont szerint anyagot.
  4. 1 mondatban is el tudunk mondani minden fontosat a termékeinkről?
    1. És ezzel kezdődik a termékek, szolgáltatások leírása a weboldalunkon?
  5. Vágyak, hasznok, előnyök jelennek meg a termékleírásokban?
  6. Ígéreteinket meggyőző bizonyítékokkal támasztjuk alá?
  7. Ügyelünk a helyesírásra?
  8. Felhív a honlap valamilyen konkrét cselekvésre?
    1. Pl. Kérj ajánlatot! Rendeld meg! Iratkozz fel!
    2. Elmondja a cselekvés (pl. hírlevélre feliratkozás) előnyét?
    3. Ajánl valamit (pl. egy letölthető hasznos tartalmat) a feliratkozásért cserébe?
  9. Segíti a látogatót? Mindig pontosan elmondja, hogy mit tegyen?
    1. És azt is, hogy mi fog történni utána?
  10. Több érzékszervre is hat?
    1. Vannak képek, ábrák, grafikonok a mondanivaló képszerűvé tételére?
    2. Használ a weboldalon audió és/vagy videó anyagokat?
  11. Milyen eszközökkel biztosítja a kétirányú kommunikációt a honlapon?
    1. Pl. e-mail, chat, blog, fórum, kérdőív, ajánlatkérő űrlap, teszt,
    2. A közösségi médiát használja?

Naprakész a tartalom a honlapon?

  • Az árak naprakészek?
  • Termékinformációk rendszeresen frissülnek?
  • Hírek, aktualitások, újdonságok megjelennek a honlapon?
  • Vezet blogot?
  • Adminisztrációs felületen tudja frissíteni a tartalmat?

Van garancia a termékeire, szolgáltatására?
Tartalmazza a weboldal a szerződési feltételeket?
Megjelennek az árak, a szállítási feltételek és a szállítási határidő?
Minőségi tanúsítványok, engedélyek, termék adatlapok letölthetők a honlapról?
Ügyfélvélemények, referenciák, díjak, elismerések, média megjelenések megjelennek a bizalom erősítésére?

Elérhetőség (Kapcsolat) könnyen megtalálható?

  • Hol érhető el a cég (cím, telefon stb.), a vevőszolgálat?
  • Adott kérdésben ki az illetékes? Ott van, hogy kérdés vagy probléma esetén konkrétan kihez lehet fordulni a cégnél?

Mi motivál rendszeres visszatérésre a honlapodon?

  • Pl. frissülő tartalom, letölthető kupon, ingyen termékminta, ingyen tanácsadás, törzsvásárlói kártya (pontgyűjtés).

Épít adatbázist?

  • Ha feliratkozókat gyűjt, az adatkezelés szabályai megjelennek és egyértelműek?

Tudtam segíteni néhány ötlettel honlapja tartalmának a javításában?

Látogatókat és vásárlókat hozó céges honlapot kívánok.

Kérem, írja meg, hogy mit tart még fontosnak a látogatók meggyőzésében.

  • Segítségét előre is köszönöm.

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Kulcsszó gazdag honlapja menüszerkezete?

Céges honlapja kiemelt helyein és a menüpontok elnevezésében azonnal szembe találja magát célcsoportjába tartozó látogató azzal a kulcsszóval, amit éppen keres?

  • Keresés nélkül azonnal ott van a szeme előtt?
  • Vagy ha nem, akkor az adott kulcsszónak az általánosabb kifejezését látja maga előtt, amire rákattintva máris ott van előtte a keresett szó?
  • A fontos kulcsszavakra külön-külön optimalizálja weboldala egy-egy oldalát?

A célcsoportjába tartozók mely kulcsszavakra keresnek?

  • Üzleti célja eléréséhez mely kulcsszavakra legyen megtalálható a weboldala?
  • Ezek a kulcsszavak jól láthatóan ott vannak a weblapján?
  • Pontosan tudja, hogy hány keresés van havonta ezekre a szavakra a Googleben?
  • A kulcsszó keresés során a Google Adwords kulcsszóválasztó eszközében nemcsak az általános, hanem a pontos kulcsszó egyezés adatát is megismerte?
  • Talán letesztelte ezt az adatot egy Google Adwords kampánnyal is?
  • Felmérte, hogy milyen esélye van rá, hogy ezekre a kifejezésekre a Google első helyein legyen a weboldala? Tudja, hogy milyen erős a verseny ezekre a kulcsszavakra?

Az általános (mainstream) kifejezésekre (pl. hitel, ingatlan, lakás, gépkocsi, bútor, építőanyag) általában erős a verseny, és a látogatók elsősorban informálódási céllal keresnek ezekre a kifejezésekre.

  • Pl. ha valaki lakást szeretne vásárolni, akkor a „lakás” kulcsszóra szinte biztosan nem fogja megtalálni a számára legmegfelelőbbet, mert neki lehet, hogy Budapest, XIV. kerületi, zöldövezeti, 2 szobás lakásra van szüksége.

Az összetett (longtail) kulcsszavakra keresők sokkal nagyobb arányban akarják megvásárolni az adott terméket, vagy megrendelni a szolgáltatást.

  • Ezekre a kifejezésekre természetesen sokkal kevesebb keresés van, de sokkal kisebb is a verseny ezekre a szavakra.
  • Ráadásul egy-egy általános kifejezésen belül sok ilyen összetett, longtail kifejezésre optimalizálhatjuk honlapunk 1-1 oldalát.

Felismerte már a lényeget?

  • Minél konkrétabban fogalmazza meg azt a kifejezést, amire a célcsoportjába tartozók kereshetnek, annál több ilyen kifejezést találhat, és ezekre a kifejezésekre külön-külön optimalizálhatja honlapja 1-1 oldalát.
  • Sokkal nagyobb eséllyel, mert ezekre jóval kisebb a verseny, és az ezekre a kulcsszavakra keresők, sokkal nagyobb arányban akarnak vásárolni.
  • Mivel ezekre a szavakra sokkal kevesebb keresés van, ezért az első helyeken kell lennie a weboldalának, és sok-sok ilyen kifejezésre érdemes az első helyeken lenni, hogy a célcsoportjába tartozó vásárolni szándékozók megtalálják a honlapját.

Problémákra is megtalálható céges weboldala?

  • Mi magyarok meglehetősen pesszimista népség vagyunk, ezért sokszor a probléma oldaláról közelítünk a megoldás felé. Nem egyből a megoldásra keresünk rá, hanem a problémára. Ennek természetesen sokszor az az oka, hogy a megoldást még nem is tudjuk, csak a problémával vagyunk tisztában. Pl. azt tudjuk, hogy fáj a fejünk, de azt nem, hogy mi erre a megoldás.

A kulcsszó keresés közben felmérte, hogy

  • melyek azok a problémák, amelyekre terméke, szolgáltatása megoldást nyújt?
  • Hány keresés van a Googleben ezekre a problémákra?
  • Milyen erős a verseny ezekre a kifejezésekre?
  • Weboldala megtalálható ezekre a kulcsszavakra?

A problémát leíró kifejezések nem illeszthetők be a termékkatalógus szerkezetébe. A termékleírásokban sem lehet olyan részletezettséggel írni ezekről, hogy a nagy keresettséggel rendelkező, és rengeteg találatot adó kifejezésekre is megtalálható legyen a weboldala.

  • Hogyan biztosíthatja mégis, hogy weboldala megtalálható legyen ezekre a kifejezésekre?
    • Legyenek a látogatók számára hasznos tartalmak is a weboldalán!
    • Blogoljon!

Talán hallott már a weboldalak Page Rank értékéről?

  • A Page Rank hasznos mutatószám, azonban csak egy adat aközött a több mint 200 tényező között, aminek együttes eredményeként egy-egy kulcsszóra a Google rangsorolja a weboldalakat.
  • Kíváncsi néhány további fontos tényezőre?
  • Nézze meg következő blog bejegyzéseimet is. Az egyik biztos erről fog szólni.

A folyton növekvő láthatóság biztosításához:

  • Hosszú távon tartsa szemmel a mainstream kulcsszavakat, és
  • rövid távon koncentráljon a longtail kifejezésekre!

Tudtam segíteni céges weboldala kulcsszó gazdag menüszerkezetének a megtervezésében?

Látogatókat és vásárlókat hozó céges honlapot kívánok

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

A belépő oldal felkelti az érdeklődők figyelmét?

Ha a keresőben talál ránk a látogató, akkor nem a nyitóoldalunkra fog érkezni, hanem arra az oldalra kattint rá, amelyik az adott kulcsszóra megjelenik neki a Googleben.

  • Ha az első néhány másodpercben felkeltjük az érdeklődését, akkor megnézi a weboldalunkat, és lehetőségünk lesz 2-3 vagy akár 5-8 percben is meggyőzni termékünk, szolgáltatásunk hasznosságáról.
  • Ha viszont nem hagy benne nyomot, amit lát, akkor szívfájdalom nélkül kattint is tovább, talán éppen egyik versenytársunk honlapjára. Esélyünk se lesz arra, hogy megnyerjük őt, és teljesen mindegy, hogy mi tettünk fel weblapunk többi részére.
  • Nem mindegy, hogy van esélyünk a látogató meggyőzésére vagy nincs. A belépő oldal látványvonal feletti területe ezért kiemelkedő fontosságú üzleti céljaink elérésében.

Ha pozitív az első benyomása a látogatónak, akkor szívesen marad a weboldalunkon, és tüzetesebben megnézi. Hogyan tudjuk felkelteni a célcsoportunkba tartozó látogatók érdeklődését? Milyen eszközökkel kelthetjük fel a figyelmüket?

  1. Honlap design
    1. A szín és formavilág vonzó a célcsoport számára?
    2. Tükrözi a vállalat arculatát?
    3. Láttatja a vállalat tevékenységét?
    4. Azonnal látja a látogató, hogy mivel foglalkozunk, és mit tudunk nyújtani számára?
  2. Logo
    1. Tükrözi a cég arculatát, filozófiáját?
    2. Láttatja a vállalat tevékenységét?
  3. Szlogen
    1. Világosan és kézzelfoghatóan elmondja a vevőknek nyújtott legfőbb előnyt?
    2. A versenytársainktól is megkülönböztet?
    3. A logo közelében helyezkedik el?
    4. A honlap minden oldalán megjelenik?
  4. Címsor
    1. Szembetűnő helyen található?
    2. Érdeklődést keltő és előnyt kínáló?
    3. Képes rávenni az internetezőt arra, hogy maradjon a honlapon, és akarjon még többet is megtudni a termékünkről, szolgáltatásunkról?
  5. Főkép
    1. Vonzza a látogató tekintetét?
    2. Kiváltja azt a hatást az internetezőből, ami a honlap céljának eléréséhez szükséges?
  6. Első bekezdés
    1. Megszólítja a látogatót?
    2. Bevonja annyira (pl. azonosítja a problémáját, felcsigázza az érdeklődését), hogy figyelmesen olvassa a mondanivalónkat?
    3. Lehetséges megoldásként el tudja képzelni problémájára a termékünket?
  7. Menüpont elnevezések
    1. Világosak és egyértelműek a menüpontok?
    2. A látogató számára fontos hívószavakat tartalmazzák?
    3. Valamilyen logikai rendben helyezkednek el a honlapon?

Magára ismer a célcsoport, mert róluk és nekik szól a honlap?

Tudtam segíteni a látogatók figyelmének a felkeltésében?

Látogatókat és érdeklődőket hozó céges honlapot kívánok

Szunai Péter

kattintási tanácsadó