Fogyaszthatóbb honlapkészítés

A honlapkészítés tevékenysége még gyerekcipőben jár, és a weboldalaknak talán a tizede működik sikeresen. A többi weblap nem kommunikál eredményesen a látogatóival, mert nem a látogatónak szól. Mi lehet ennek az oka?

  • A legnagyobb hiányosságuk a weboldalaknak, hogy nincs pontosan meghatározott és konkrétan megfogalmazott céljuk és célcsoportjuk.
  • A weblap tartalom mindenkihez próbál szólni (ezért valójában senkihez sem szól), és nem pontosan azokhoz, akiknek igazán hasznos a termék. Emellett nem ahhoz az egy emberhez beszél, aki éppen a képernyő előtt nézi az oldalt.
  • A termékek tulajdonságait sulykolja a vevőknek nyújtott előnyök és hasznok helyett.

Ha pontos célja van a weboldalnak, akkor máris tudjuk, hogy merre haladjunk. Adja magát, hogy mit is kell csinálnunk az előrelépésért. Ha pedig egy emberhez beszélünk az oldalon, akkor máris emberközelibb a mondanivalónk. Érzi a látogató, hogy neki szól a mondanivalónk. Még ennél is jobb, ha azt érzi, hogy nemcsak neki, hanem vele beszélünk, társalgunk, és kíváncsiak vagyunk az ő véleményére is, mert fontos számunkra. Ez az alapja az interaktív web2.0-ás megoldások sikerének is.

A felhasználóbarát honlapkészítés azt igényli, hogy tartsuk tiszteletben a látogatót. Legyen

  • emberközelibb,
  • személyre szabottabb és
  • kreatívabb a weboldal készítés.

Olyan emberi hangon társalogjunk a honlapunkon, mint ami az igazi, közvetlen emberek közötti kommunikációban történik, ahol nemcsak eladni akarunk mindenáron. Ne csak a mi érdekeinket próbáljuk érvényesíteni, hanem a látogatóra is figyeljünk oda. Segítsünk és szórakoztassunk is.

Az egyoldalú és ötlettelen kommunikáció eredményeként döbbenetesen megnőtt a weboldalakon a lefordulási arány, és csökkent a weblapokon eltöltött átlagos idő. Ennek a visszafordításáért meg kell újulnia a honlapkészítésnek. Meg kell értenünk, hogy a weboldal nem a mi értékesítési csatornánk, hanem a látogató beszerzési, információszerzési forrása.

További eredményes munkát, és érdeklődő látogatókat hozó weboldalt kívánok

Szunai Péter
kattintási tanácsadó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .